hungarian
35/70

Ha kormányzati szerv vagy kormányzati tulajdonban álló vállalat az ügyfelünk, akkor a velük való kapcsolatunk sok szempontból pontosan olyan, mint amikor a magánszektorhoz tartozó ügyfelekkel van dolgunk. Minden ügyfél számára meg kell adnunk a maximális tiszteletet és fair eljárástA kormányzati eladásokra azonban sok különleges szabály és biztosíték vonatkozik. Ezek a szabályok vonatkozhatnak a pályáztatási eljárásra, az alvállalkozók igénybevételére, az ajándékokra és a juttatásokra, az összeférhetetlenségre, a társaság foglalkoztatási gyakorlataira és más kérdésekre. A kormányzatok szerződéskötési rendelkezései országonként változóak lehetnek, sőt még egyes országokon belül is eltérhetnek egymástól. Ha a kormányzatnak vagy kormányzati tulajdonban álló vállalkozásnak végez eladásokat, akkor köteles ismerni és betartani az összes vonatkozó törvényt és rendelkezést. További útmutatásokért konzultáljon a Jogi Osztály egyik munkatársával.reprezentációs Ha részt vesz termékek, szolgáltatások vagy információk nemzetközi vagy transzferében, akkor feltétlenül ismernie kell a vonatkozó törvényeket és rendeleteket. Feltétlenül tartsa be az importra és az exportra vonatkozó összes irányelvet és eljárást. Ne felejtse el, hogy a kereskedelmi korlátozások országonként változóak és rendszeresen változnak. Ha valamiben nem biztos, vagy kérdései vannak, forduljon a Jogi Osztályhoz.BRIDGESTONE INTEGRITY IN THE MARKETPLACEsok országában határokat keresztező folytat üzleti A Bridgestone a világ tevékenységeket. Minden ilyen országban érvényben vannak olyan törvények, amelyek szabályozzák az áruk, a szolgáltatások és az információk importját és exportját. Ezeknek a törvényeknek egy része tiltja egyes áruk vagy szolgáltatások eladását bizonyos országokban. Más törvények előírják, hogy a társaságoknak külön engedélyeket kell beszerezniük bizonyos termékek esetében. Vannak törvények, amelyek tiltják bizonyos technológiák egyes országok polgáraival történő megosztását. Súlyos büntetések, például börtönbüntetés és pénzbírságok is kiszabhatók ezeknek a törvényeknek a megsértése esetén.eladásában 35A kormányzat mint ügyfélKereskedelmi korlátozások

元のページ  ../index.html#35

このブックを見る